Trace Id is missing
Ugrás a tartalomra

A jelen kihívásainak megoldása egy felhőbeli szövetséges segítségével

Ismerje meg, hogyan végeznek az ügyfeleink céltudatos innovációt az Azure-ral.

A Duke University a lélegeztetőgépeket megújítva több életet tud megmenteni

Egy laboratóriumban kémcsöveket néző kutatóorvosok

„Az Azure (...) dinamikus, rugalmas számítást tesz lehetővé,amelynek köszönhetően egyetlen hétvége alatt 800 000 számítási órát tudtunk teljesíteni. Lenyűgöző volt, hogy a számítási idő kérését követően nem egészen másfél hét alatt sikerült jelentkeznünk az FDA-jóváhagyásra.”

 

Amanda Randles PhD, az orvosbiológiai tudományok adjunktusa, Duke University

A Designing Distributed Systems című könyv borítója

A megbízható felhő

Mindenre kiterjedő, szakértői csapat által támogatott biztonságot és olyan proaktív megfelelőséget élvezhet, amelyben nagyvállalatok, államigazgatási szervek és induló vállalkozások egész sora bízik meg.

Biztos alapra építhet

Az ügyfelei és a szervezete védelméről az adatközpontokra, az infrastruktúrára és az üzemeltetésre is kiterjedő, többrétegű biztonsággal gondoskodhat. A kutatásba és a fejlesztésbe befektetett több mint 1 milliárd amerikai dollár (USD) és az adatok biztonságáról gondoskodó 3500 biztonsági szakértő gondoskodik az Azure-felhő megbízhatóságáról.

Átfogó megfelelőségi csomagok

A felhőszolgáltatók legátfogóbb megfelelőségi csomagjával egyszerűsítheti a megfelelőséget, és védelmet biztosíthat az adatainak. Az Azure a 90-nél is több megfelelőségi szolgáltatáscsomagjával iparágvezető pozícióval büszkélkedhet.

Az adatainak Ön a tulajdonosa

Mindig tudhatja, hogy hol tároljuk az adatait. Adatvédelmi alapelvünk, hogy az adatokkal Ön rendelkezik, mi pedig soha nem használjuk fel őket sem marketinges, sem hirdetési célokra.

A Designing Distributed Systems című könyv borítója

Zökkenőmentes hibrid üzemeltetés

A helyszínen, több felhőben és a peremhálózaton – ahol Ön tartózkodik. A hibrid felhőhöz tervezett eszközökkel és szolgáltatásokkal integrálhatja és felügyelheti a környezeteit.

Rugalmasság egy valóban hibrid felhőplatformmal

Az Azure hibrid felhős megoldásaival egyszerűsítheti az összetett és elosztott helyszíni, többfelhős és peremhálózati környezeteket. Az Azure-felügyeletet a teljes informatikai környezetére kiterjesztheti, és bárhol futtathatja az Azure-szolgáltatásokat.

Átfogó megfelelőségi csomagok

A felhőalapú asztali és alkalmazásvirtualizálással lehetővé teheti az alkalmazottainak, hogy bárhonnan és bármilyen eszközön dolgozhassanak. Biztonságosan üzembe helyezheti és skálázhatja az egyetlen olyan megoldást, amely teljes mértékben optimalizálva van a Windows 10-re és az Office-ra, így percek alatt lehetővé teheti az együttműködést.

Az adatainak Ön a tulajdonosa

A számítási feladatainál felhőbeli innovációt alkalmazhat. Az Azure Hybrid Benefit révén a helyszíni Windows Server- és SQL Server-licenceit az Azure-ban is használhatja, amivel a meglévő licencbefektetésein akár 40%-ot is megtakaríthat.

A Designing Distributed Systems című könyv borítója

Fejlesztés a saját igényei szerint

Több választási lehetősége van. A nyílt forráskód iránti elkötelezettségünknek és az összes nyelv és keretrendszer támogatásának köszönhetően Ön tetszés szerint fejleszthet, és az igényei szerint, bárhol végezhet üzembe helyezést.

A nyelv és az eszközök kiválasztása

Az Ön által kiválasztott nyelven és platformmal végezheti el az alkalmazásai fejlesztését, hibakeresését, üzembe helyezését és kezelését. Ezenkívül kihasználhatja a beépített támogatással rendelkező Visual Studio és Visual Studio Code teljes értékű integrált fejlesztőkörnyezet előnyeit, amelyben több mint 20 millió fejlesztő bízik meg.

Mindenki számára elérhető mesterséges intelligencia

Sokféle készségszintnek megfelelő gépi tanulási modelleket és eszközöket használhat, a vizuális, húzással működtethető és kód nélküli automatizált modellektől kezdve a Python-alapú környezeteket használó teljes modellfejlesztési és algoritmuskínálatig.

Fejlesztés és skálázás megkötések nélkül

Korlátlan skálázhatóságot érhet el az alkalmazásaihoz az egyetlen olyan felhőplatformmal, amely rugalmasan skálázható relációs adatbázisokat és gyors NoSQL-adatbázist kínál olyan nyitott API-kkal, amelyek bármilyen méret esetén megfelelők. Olyan rugalmas alkalmazásokat hozhat létre, amelyek idővel alkalmazkodnak a szervezete szükségleteihez, és amelyeket az Azure iparágvezető szolgáltatói szerződései támogatnak.

Chipotle

Ismerje meg, hogyan ért el a Chipotle egységes online jelenlétet az online vállalkozása támogatásához.

"A .NET Core, a Visual Studio Code, a TypeScript és az Azure szolgáltatásaira való áttérés a terveinknek megfelelően zajlott. Az új webhelyünkkel sokkal rugalmasabban tudjuk támogatni a Chipotle elsődleges küldetését, azaz azt, hogy az embereknek felelősen kiválasztott forrásokból származó egészséges hozzávalókból hagyományos módon elkészített, valódi élelmiszereket kínáljunk."

Mike Smith, vezető szoftverfejlesztő, Chipotle Mexican Grill

Két, színpadon beszélő ember
A Designing Distributed Systems című könyv borítója

Álljon készen a jövőre

A Microsoft folyamatos innovációja a jelenlegi fejlesztésekben és a jövőbeli termékelképzelések kialakításában egyaránt segítséget nyújt.

Átfogó felhőplatform az innovációhoz

Gondoskodhat a munkatársai hatékonyságáról, kapcsolattartási lehetőségeiről és biztonságáról, miközben az új kihívásoknak is megfelelhet. Az Azure mindössze 12 hónap alatt több mint 1000 új képességgel bővült. Az innovációhoz a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtualizálás, a Kubernetes és az adatbázisok területén elért legújabb eredményeket hasznosíthatja.

A vállalkozás átalakítása mesterséges intelligencia segítségével

Olyan felhasználói élményt nyújthat, amely megfelel a mai kor egyedi követelményeinek. Az alkalmazásokat, webhelyeket és robotokat intelligens algoritmusokkal teheti képessé a felhasználói igények megértésére. Az AI-szolgáltatások és -képességek teljes készlete felelősségteljes innovációt tesz lehetővé az adattudósok számára.

Azonnali és folyamatos ismeretszerzés az adatokból

A saját feltételei szerint kérdezheti le az adatait, és kritikus fontosságú ismeretekhez juthat a vállalkozásával kapcsolatban. A kiszolgáló nélküli vagy kiépített erőforrásokkal rendelkező adattárházas és big data-elemzési megoldásokat egyetlen natív felhős elemző szolgáltatásban egyesítheti.

 EY

Ismerje meg, hogyan segíti az EY a bankokat a digitális átalakulásban és a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás felelős használatának biztosításában.

„Az Azure-ral olyan méretezhetőséget és rugalmasságot tudunk elérni, amellyel képesek vagyunk kezelni az EY megbízható AI-platformjába táplált hatalmas adatmennyiséget, és azt a gépi tanulási funkciót is használhatjuk, amelyre szükségünk van.”

Cathy Cobey, megbízható globális AI-tanácsadással foglalkozó vezető, EY

Miért az Azure a megfelelő választás?

Próbálja ki ingyenes fiókkal. Ingyenesen használhatja a népszerű szolgáltatásokat, és 200 USD értékű kreditet kap.

Ajánlott eljárások a felhőbe való áttelepítéshez

Kövesse a felhőbe való áttelepítés útmutatójának lépéseit a Microsoft Cloud Azure-hoz készült bevezetési keretrendszerében.

A COVID-19-cel kapcsolatos feladatok

Gondoskodhat a csapatai folyamatos biztonságáról és hatékonyságáról, valamint az üzletmenet folytonosságáról.